2012. május 11.
2012. április 29.
2012. április 13.
2012. március 21.
2012. február 12.
2012. január 13.
2011. december 11.
2011. november 11.
2011. november 11.
2011. november 8.
Gyászhír: Elhunyt Alföldy Géza Hetvenhét éves korában 2011. november 6-án Athénban elhunyt Alföldy Géza ókortörténész, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Heidelbergi Egyetem professzor emeritusa. Alföldy Géza 1958-ban diplomázott az ELTE ókortörténeti és régészeti szakán, 1960–65 között az ELTE ókortörténeti tanszékének munkatársa volt. Pályája Németországban bontakozott ki: 1965-68 között a bonni Rheinisches Landesmuseum munkatársa, 1968-tól 1970-ig a Bonni Egyetem docense, 1970–75 között a Bochumi Egyetem tanszékvezető professzora, majd 2002-ig a Heidelbergi Egyetem ókortörténeti tanszékének tanszékvezető professzora, 2002-től professzor emeritus. 1993-ban vendégprofesszorként tért vissza az ELTE-re, amely díszdoktorává avatta. A hatvanas évek első felében kezdett el foglalkozni a római birodalom változó határainak feltérképezésével, a római sírfeliratok töredékeinek rekonstrukciójával, a rövidítések megfejtésével és rendszerezésével, a birodalmi politika és művelődés történetével. Nevéhez 30 monográfia és 440 egyéb publikáció fűződik. Forrás: Ókorblog |
2011. október 24.
2011. október 24.
2011. október 24.
2011. október 24.
2011. október 19.
2011.október 5.
2011.október 5.
okt. 6. csütörtök
okt. 7. péntek
2011. július 26.

2011. május 26.
2011. május 24.
2011. május 6.
2011. május 2.
2011. április 12.
2011. március 28.
2011. március 13.
2011. március 11.
A bizottság minden olyan pályamunkát elfogad, mely a fenti problémát elméleti szempontból vagy esettanulmányként vizsgálja, az ókortudomány valamely ágában. A pályázaton minden érdeklődő részt vehet, aki 2011. március 1-ig nem tölti be a 40. életévét.
A pályázat beadásának határideje: 2011. március 31. (postabélyegző dátuma)
Az előadások szóban elmondandó része nem haladhatja meg a 20 ezer karaktert (szóközzel együtt). Az előadások szövegét három nyomtatott példányban és elektronikusan (Word és pdf-formátumban egyaránt) kell eljuttatni a következő címekre:
A nyomtatott példányokhoz a pályázóknak csatolni kell egy lapot nevükkel, telefonszámukkal és email címükkel.
Az előadásokat az Ókortudományi Társaság elnöke, főtitkára és titkára, valamint felkért anoním bírálók fogják elbírálni. Az anoním bírálatokat a pályázat eredményhirdetése után a pályázók megtekinthetik. A bíráló bizottság a három legjobbnak tartott előadás szerzőjét felkéri előadásuk megtartására a Társaság áprilisi felolvasó ülésén, ahol a Társaság jelenlévő tagjai döntik el a végső sorrendet titkos szavazással, az előadásokat 1–10-ig terjedő pontokkal értékelve. A bíráló bizottság április első péntekéig értesíti a három legjobbnak tartott előadás szerzőit.
Díjak:
1. díj: 30 ezer Ft
2. díj: 20 ezer Ft
3. díj: 15 ezer Ft
A pénzdíjak átadására a Társaság májusi közgyűlésén kerül sor. A bíráló bizottság a helyezetlen, de jónak tartott előadások szerzőit is felkérheti előadásuk felolvasására a Társaság következő évadjának felolvasó ülésein.
A pályázat elbírálásának szempontjai:
A pályázat célja magas színvonalú, önálló problémafelvetésről tanúskodó, és érdekes tudományos előadások megírásának ösztönzése. A bíráló bizottság az előadás tartalma mellett értékelésében figyelembe kívánja venni, hogy az előadás érvelése, felépítése mennyiben segíti vagy hátráltatja a szóbeli előadás követését és megértését, akár olyanok számára is, akiknek az ókortudomány más ága a szűkebb szakterülete. Előnyt élveznek továbbá azok az előadások melyek témájuk feldolgozásában tekintetbe veszik a társadalomtudomány más ágainak újabb eredményeit is.
Budapest, 2010. október 7.
2011. március 1.
2011. február 28.
Ezt az összeget az elnökség döntése alapján elsősorban a társaság ifjúsági előadói pályázatának költségeire, a fennmaradó részt pedig a társaság által meghirdetett tanulmányi versenyen részt vevő vidéki tanulók útiköltség-térítésére, ill. az arpinói nemzetközi Cicero-versenyen részt vevő magyar csapat nevezési díjára fogjuk fordítani.
Hogy jövőre is ilyen és ehhez hasonló nemes ügyeket tudjunk támogatni, kérjük Tisztelt Tagtársainkat, hogy ebben az évben is ajánlják fel adójuk 1 %-át az Ókortudományi Társaság közhasznú tevékenységének támogatására. Ez a bevételi forrás Társaságunk számára a jövőben egyre fontosabb lesz, mert az MTA ettől az évtől kezdve normatív támogatás helyett pályázati úton fogja a tudományos társaságokat támogatni.
Az adóbevallásával együtt leadandó rendelkező nyilatkozatának kedvezményezett adószáma rovatába, kérjük, az Ókortudományi Társaság alábbi adószámát adja meg:
Tisztelt Tagtársaink támogatását előre is köszönjük.
Budapest, 2011. február 15.
2011. február 28.
A tagdíjak befizetését a Társaság számlaszámára (ERSTE Bank: 11991102-02102627) kérjük banki átutalással, vagy bármely ERSTE bankfiókban készpénzbefizetéssel teljesíteni, a közlemény rovatban a tagdíjfizetésre kötelezett Tagtársunk nevének feltüntetésével, valamint Tagdíj és év megjelöléssel. pl. Tagdíj 2011, Tagdíj 2010-2011, Tagdíj 2009-2011, Tagdíj 2008-2011 stb.
Tagdíjfizetéssel kapcsolatos kérdésekkel a Társaság kincstárnokához, Adamik Bélához forduljanak (adamik.bela@btk.elte.hu).
Számítunk Tagtársaink megértésére a tekintetben, hogy a Társaság működtetése a legkörültekintőbb gazdálkodás mellett is nem csekély költséggel jár, és ezért anyagiakban is kifejezik támogatásukat és a Társasághoz való tartozásukat.
Tisztelt Tagtársaink együttműködését előre is köszönjük.
Budapest, 2011. február 15.
2011. február 13.
2011. január
2010. december 15.
2010. november 22.
2010. november 15.
2010. november 15.
2010. november 15.
2010. november 14.
2010. november 14.
2010. november 14.
2010. november 14.
2010. november 13.
2010. november 2.
2010. november 2.
2010. október 11.
A bizottság minden olyan pályamunkát elfogad, mely a fenti problémát elméleti szempontból vagy esettanulmányként vizsgálja, az ókortudomány valamely ágában. A pályázaton minden érdeklődő részt vehet, aki 2011. március 1-ig nem tölti be a 40. életévét.
A pályázat beadásának határideje: 2011. február 28. (postabélyegző dátuma)
Az előadások szóban elmondandó része nem haladhatja meg a 20 ezer karaktert (szóközzel együtt). Az előadások szövegét három nyomtatott példányban és elektronikusan (Word és pdf-formátumban egyaránt) kell eljuttatni a következő címekre:
A nyomtatott példányokhoz a pályázóknak csatolni kell egy lapot nevükkel, telefonszámukkal és email címükkel.
Az előadásokat az Ókortudományi Társaság elnöke, főtitkára és titkára, valamint felkért anoním bírálók fogják elbírálni. Az anoním bírálatokat a pályázat eredményhirdetése után a pályázók megtekinthetik. A bíráló bizottság a három legjobbnak tartott előadás szerzőjét felkéri előadásuk megtartására a Társaság áprilisi felolvasó ülésén, ahol a Társaság jelenlévő tagjai döntik el a végső sorrendet titkos szavazással, az előadásokat 1–10-ig terjedő pontokkal értékelve. A bíráló bizottság április első péntekéig értesíti a három legjobbnak tartott előadás szerzőit.
Díjak:
1. díj: 30 ezer Ft
2. díj: 20 ezer Ft
3. díj: 15 ezer Ft
A pénzdíjak átadására a Társaság májusi közgyűlésén kerül sor. A bíráló bizottság a helyezetlen, de jónak tartott előadások szerzőit is felkérheti előadásuk felolvasására a Társaság következő évadjának felolvasó ülésein.
A pályázat elbírálásának szempontjai:
A pályázat célja magas színvonalú, önálló problémafelvetésről tanúskodó, és érdekes tudományos előadások megírásának ösztönzése. A bíráló bizottság az előadás tartalma mellett értékelésében figyelembe kívánja venni, hogy az előadás érvelése, felépítése mennyiben segíti vagy hátráltatja a szóbeli előadás követését és megértését, akár olyanok számára is, akiknek az ókortudomány más ága a szűkebb szakterülete. Előnyt élveznek továbbá azok az előadások melyek témájuk feldolgozásában tekintetbe veszik a társadalomtudomány más ágainak újabb eredményeit is.
Budapest, 2010. október 7.
2010. október 11.
A pályázaton részt vehet tudományos minősítésre való tekintet nélkül bárki, aki a pályázat benyújtásának végső időpontjáig a 45. életévét nem töltötte be". A pályamunka tárgya, terjedelmi megkötés nélkül az ókori etruszk kultúra bármely ága vagy területe lehet (kivéve a gyűjtemény- és tudománytörténetet).
A pályamunkákat 2011. április 15-éig (postai bélyegző dátuma) három nyomtatott példányban az Ókortudományi Társaság elnökének, Zólyomi Gábornak kell eljuttatni a következő címre:
A pályázatot elbíráló 3 tagú bizottság vezetője az Ókortudományi Társaság elnöke. A pályázat eredménye a Társaság 2011. májusi közgyűlésén kerül kihirdetésre.
Az első helyre jelölt munka pályadíja 60 ezer Ft, a második helyezetté 40 ezer Ft.
Amennyiben csak egy díjazásra méltó munka érkezett be, akkor a teljes összeget annak szerzője kapja. Amennyiben díjazásra érdemes munka nem érkezett be, a pályázatot a Társaság újra kitűzi, ezúttal 2011. december 1-i határidővel. Az eredmény ebben az esetben a Társaság 2012. januári ülésén kerül kihirdetésre.
Budapest, 2010. október 7.
2010. október 11.
2010. szeptember 1.
Ha számot tart érdeklődésére, tekintse meg régebbi híreinket is.