Ókortudományi Társaság

2026. november 9.

Meghívó

című előadásai.

Az előadások témája:

A bor szülte mámor az antik ünnepekhez kapcsolódó rítusok és a közösségi tapasztalat egyik meghatározó eleme volt. A megváltozott tudatállapot egyrészt kétségessé teszi az egyén érzékeléseit és alapvető benyomásait, másrészt közösségi szinten – Bahtyin karneválelméletének belátásai nyomán – a fennálló rendet fenntartó szelepmechanizmusként is értelmezhető. Ovidius Fasti című művében, amely a római ünnepek és szokások rendjét követve beszéli el a „latin év” körforgását, a részegség tematikus megjelenése ezért önmagában nem meglepő. Figyelemre méltóbb azonban, hogy az ittasság reprezentációi mellett milyen episztemológiai és poétikai következmények kapcsolódnak a megváltozott tudatállapothoz. A részegség ugyanis olyan bizonytalanságot (dubitum) hoz létre, amely Ovidius számára önreflexív és önironikus költői horizont megnyitására egyaránt lehetőséget ad.

Az előadásban a Fasti hatodik énekének releváns szöveghelyein keresztül azt vizsgálom, miként válik a részegségből fakadó liminális tapasztalat az ének egyik meghatározó poétikai szervezőelvévé. Arra keresem a választ, hogyan kapcsolódik össze a bizonytalanság motívuma az antikvárius alapokon álló tanköltemény tudásformáival, illetve miként teremt kapcsolatot ez a motivikus háló Ovidius Fastija és Horatius Sermonese között. A szoros olvasáson alapuló értelmezés mellett az előadás az intertextuális és hipotextuális összefüggések tágabb vizsgálatára is kísérletet tesz.

Szabó Ádám (Magyar Nemzeti Múzeum, Római Kőtár):
A múzeumkerti római forum-oszlop és történetei

A Magyar Nemzeti Múzeum kertjében álló ókori Róma városi oszlop kérdésével 2006-ban kezdtem foglalkozni a Római Kőtár kezelőjeként. A raktári kőanyag darabjainak és a nyilvántartás adatainak összevetésekor az egyik korinthoszi stílusú márvány oszlopfőre vonatkozóan az a kiegészítő információ szerepelt a leltári szám szerinti kartonján, hogy Róma város kormányzója adományozta a múzeumnak, így is került beleltározásra: MNM RKGy 4/1930. A jelenség azért számított különösnek, mert a kertben álló római oszlop tetején szintén egy eredeti, korinthoszi stílusú márvány oszlopfő áll, ami a raktári példánytól faragásában és méretében különböző, a gyűjteményben pedig önálló nyilvántartási kartonnal rendelkezik és azzal az információval, hogy az oszloppal együtt Róma város kormányzója adományozta 1928-ban, megérkezett 1929-ben. A vizsgálódás közben kiderült, hogy a múzeumkerti, az utólagosan rászerelt felirat szerint is, úgynevezett Forum Romanum oszlop valójában Vespasianus forumáról (Forum Vespasiani), azaz Béke istennő templomából (Templum Pacis Augustae) származik. Utóbbiról néhányan bizonytalanul még tudtak is az 1920-as évek végén és az 1930-as évek elején, de Vespasianus forumával nem kötötték össze, a közismertebb és nagyobb szenzációértékkel bíró Forum Romanum rovására. Az „ismeret” pedig így öröklődött az utóbbi 97 és fél évben. Az is egyértelmű, hogy az oszlop tetején álló oszlopfő már csak méretéből adódóan sem tartozhat össze az oszloppal. Ez adhatja a raktári, szintén római oszlopfő, 1930-ban Budapestre adományozásának magyarázatát is, hiszen utóbbi méretarányosan talál az oszlopra. Az nem állapítható meg, hogy valóban összetartoztak-e, az viszont feltételezhető, hogy valaki még akkor jelezte az oszlop és az oszlopfő egymáshoz képesti aránytalanságait méretekkel együtt. Az anomáliát Róma város kormányzója egy másik, megfelelő arányú oszlopfő küldésével elegánsan kiigazította. Végül azt is szükséges hangsúlyozni folyamatosan, hogy az oszlop anyaga gránit, sőt jól felismerhető szürke gránit és nem márvány, ahogy az anyagát jellemzik 1929-től napjainkig az írott és szóbeli esetek nagy többségében.

2026. május 5.

Meghívó

című előadása.

A határozatképtelenség esetén megtartandó megismételt közgyűlés időpontja 17:45 (az előadás után).
A megismételt közgyűlés a megjelentek létszámától függetlenül határozatképes.

Az előadás témája:

„A saját barátom halálának voltam szemtanúja, és mégsem szomorkodtam és sajnálkoztam, hiszen minden szavából és mozdulatából boldogság sugárzott, Ekhekratész. Bátran és méltósággal indult a halálba, úgyhogy csak arra tudtam gondolni, hogy még a Hádészba menet sem hagyta cserben isteni sorsa és ha valakire, őrá ott is biztosan a boldogság vár.” (Platón, Phaidón 58e1–59a1, ford. Bárány István)

A Phaidónban Szókratész barátaival és tanítványaival érveket fogalmaz meg és vitat meg a lélek halhatatlanságáról. Hogy ezek az érvek mennyire meggyőzőek – vagy hogy akár maga Platón mennyire találta őket bizonyító erejűnek – vita tárgya. Ám a dialógus ennél többet tesz: az érvek megfogalmazásán, azok folytonos, közös kritikai vizsgálatán keresztül azt mutatja meg, hogy mi a gondolkodói életforma, amely által a tudás és az igazság szerelmesének élete az ember számára lehetséges legboldogabb élet lesz, és ami lehetővé teszi számára, hogy a halállal „bátran és méltósággal” nézzen szembe.

Az előadásban két egymáshoz kapcsolódó állítás mellett szeretnék érvelni. Elsőként azt szeretném bemutatni, hogy Platón számára a gondolkodói életforma a meleté, amely a megértés megújítása és folyamatos gyakorlással történő megtartása. A meleté ugyanakkor a platóni alternatíva azokra a megoldásokra, amelyeket a misztériumvallások kínáltak a túlvilággal kapcsolatos félelmekre, a felejtésre és az öntudat halál utáni elvesztésére. Ez nemcsak abban mutatkozik meg, ahogy Platón a misztériumvallások nyelvezetét használja a filozófiai gyakorlat leírására, hanem abban is, hogy a Szókratész által megfogalmazott érvek szisztematikusan válaszolnak az orphikus csont- és aranylemezeken megtalálható gondolatokra.

2026. március 09.

Meghívó

című előadásai.

Az előadások témája:

A 2004-ben és 2014-ben felfedezett két új Szapphó-vers nagy izgalmat keltett a papirológusok és Szapphó kutatói körében. E felfedezések új lendületet adtak a görög erósz-fogalommal kapcsolatos kutatásoknak. Az előadásban arra helyezem a hangsúlyt, hogy az újonnan felfedezett Szapphó-versek nemi identitás (gender) és a kulturális antropológia módszereivel végzett olvasata milyen új, az eddigi ismereteinket kiegészítő információkat nyújthat. Reményeim szerint e versek nemi identitás szempontjából történő elemzése lehetővé teszi számunkra, hogy pontosabban olvassuk Szapphót, illetve hogy egy, az eddigiektől eltérő összefüggésrendszerben is elhelyezhessük az erósz mindent elsöprő hatalmát megéneklő és dicsőítő költőnőt.

(Az előadás angolul fog elhangzani, igény esetén a magyar és az angol szöveg a helyszínen kézbe vehető.)

Sárközy Miklós:
A Szászánida Birodalom hadművészetének forrásai, evolúciója és új kérdései

Jelen előadás a Szászánida Birodalom hadművészetének, hadászati taktikájának forrásait, változásait, fejlődését tárgyalja a Kr. u. 3. és 7. század között. A Szászánida Birodalom a késő antikvitás meghatározó, jelentős közel-keleti állama volt, egyben a késő római és a kora bizánci birodalmak riválisa, az utolsó jelentős nyugat-iráni birodalom az iszlám felemelkedését megelőzően. Az előadásban két célt tűzök ki: egyfelől szeretném áttekinteni a szászánida hadművészet írott forrásait, megpróbálva rekonstruálni egy mára zömében elveszett szászánida elméleti hadászati irodalmat; másfelől szeretném nyomon követni a szászánida hadsereg felépítésének változásait – kitérve a hadseregnek a zoroasztriánus társadalomelméletben elfoglalt szerepére is.

2026. január 6.

Meghívó

című előadásai.

Az előadások témája:

Sokáig magától értetődő evidenciának látszott, hogy az elbeszélések emberekről szólnak, és még ha látszólag nem-emberi szereplők állnak is egy elbeszélés középpontjában, azok is emberszerűen vannak ábrázolva. A jelen kulturális és irodalomtudományos közegében egyre több kísérlet zajlik a nem-emberi ágencia komolyan vételére, és ennek egyik tüneteként is értelmezhető a tárgyközpontú narratológia, amely a tárgyak szerepére fókuszál az elbeszélésekben. Ebben az elméleti keretben a római irodalom hajóelbeszéléseinek újraolvasása is érdekes eredményekkel kecsegtet. Catullus 4. carmenje és Vergilius Aeneise a két tárgyalandó példa. A talán legfontosabb aspektusnak az anyag folytonossága látszik ezekben az elbeszélésekben, amelyek láthatólag tudatosítják az organikus anyag folytonosságát a tárgyban, és éppen ennek következtében látnak valami különöset, akár transzcendenst is a hajókban.

Déri Balázs:
Hegedűs István elkallódott Pindaros-fordításai

Hegedűs István (1848–1925) magyar klasszika-filológus, esztéta, a klasszika-filológia rendes egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja termékeny költő és műfordító is volt. A Kommün után, már Orosházára visszavonulva lefordította s így magyarul először tette (volna) közkinccsé Pindarosnak az oxyrhynchosi papíruszokon töredékesen fennmaradt paianjait, melyeket egy kísérőtanulmánnyal együtt 1921 decemberének végén küldött fel a fővárosba. A fordítás azonban nem jelent meg, hanem Hegedűs teljes Pindarosával együtt elkallódott, s csak a közelmúltban került elő egy tanszéki íróasztalból. Az éppen 100 éve elhunyt jelentős tudósra emlékezve az előadás bemutatja a paian-fordítást, s filológiai, stilisztikai és metrikai szempontból értékeli úgy is, mint a műfordítás egy lehetséges paradigmáját.

2025. november 11.

Meghívó

című előadásai.

Az előadások témája:

A görög-római mitológiában számos nőalak feszíti szét valamilyen formában a társadalmi szerepéhez tartozó normákat – gondoljunk csak a férjük ellen forduló feleségekre vagy a saját gyermeküket meggyilkoló anyákra. Inó alakja ebben a kontextusban azért különleges, mert a hozzá kapcsolódó történetekben többszörös alakváltozáson megy keresztül, s így egymaga az anyaság különböző, olykor egészen szélsőséges aspektusait jeleníti meg. Ő Athamas király második felesége, aki a gonosz mostoha szerepében próbálja elpusztítani Phrixost és Hellét. Ártó szándéka azonban nem jár sikerrel, mert a testvérpár az aranygyapjas kos hátán megmenekül a haláltól. De ő Kadmos és Harmonia lánya és Semelé testvére is, aki anyai nagynénjeként gondjaiba veszi a félig árván maradt Dionysost, s ezzel a cselekedetével magára vonja a féltékeny Héra haragját. És ugyanő az is, aki bár áldozatul esik Héra bosszújának, ezért elveszti egyik vér szerinti gyermekét, másik fiával végül mégis megmenekül, és az istenek sorába vétetik.

Az előadásban Inó alakváltozatait vizsgálom, főként Apollónios Rhodios, Valerius Flaccus és Ovidius elbeszéléseire fókuszálva, s arra keresem a választ, hogyan illeszthetők össze – ha egyáltalán összeilleszthetők – az Inóhoz kapcsolódó, egymásnak ellentmondó szerepek a mítosz különböző variánsaiban.

Pásztori-Kupán István:
Egyetlen hitvallás: a teológiai egység vagy a széthúzás közös alapja?

431. július 22-én Alexandriai Kürillosz efézusi (epheszoszi) zsinata kijelentette, hogy a Niceai (Nikaiai) Hitvallás az egyház egyetlen hitvallása. A fennmaradt bizonyítékok (zsinati dokumentumok, levelek stb.) alapján megvizsgáljuk a kiegészítő hitvallási anyagok előállításának tilalma mögött meghúzódó indítékokat, továbbá e tilalomnak a további teológiai vitákra és a tanfejlődésre gyakorolt főbb hatásait, beleértve a 433-as Egységformula aláírását, illetve a Kalcedoni (Kalkhédóni) Hitvallás (Meghatározás) megalkotásának körülményeit. A történelem tanúsága szerint e tilalom gátját részben végül a reformáció korában elharapózó hitvallások szakították át.